Hazánk a COVID-19 világjárvány elleni védekezés első szakaszát sikeresen teljesítette, a járványt alacsony szinten sikerült tartani, az egészségügyi ellátórendszer felkészült lett akár egy nagyobb járványszint biztonságos kezelésére is.
Mindez lehetővé tette, hogy az Emberi Erőforrások Minisztere IV/4265/2020/EAT iktatószámú utasításával speciális szabályok és biztonsági intézkedések mellett engedélyezte a magán-egészségügyi járóbeteg szakellátások folytatását.
Ennek köszönhetően szigorú óvintézkedések mellett 2020 májusában fokozatosan újraindítottuk rendelőinket, vizsgálatainkat, így mostanra már minden egyes Központunk, illetve Vérvételi Pontunk fogadja kedves betegeit a korábbi nyitvatartási rend szerint – erről az adott Központ vagy Vérvételi Pont oldalán találnak folyamatosan frissített információt.