Gyomor

Gyomor – a gyomor feladata összetett: tápláléktároló, -keverő, -adagoló funkciója mellett fertőtlenítő, fehérje- és zsírbontó tulajdonságokkal is rendelkezik.

A gyomor üreges, izmos szerv; több részre osztható: a gyomorszájra (kardiára), a fundusra (a kardiától balra elhelyezkedő kupolaszerű gyomorrész), a testre (corpus), az azt követő vízszintes szakaszra (antrum), valamint a gyomorkapura (pylorus).

A gyomor erős izmai által a perisztaltikus mozgással összekeveri a táplálékot a gyomornedvvel, és továbbjuttatja a gyomortartalmat annak alsó része felé.

Az üres gyomor jellegzetes mozgása az éhség perisztaltika, szabad füllel is hallható korgó hangot ad. A gyomrot borító sejtek három fontos anyagot választanak el: a nyálkát (mucus), a sósavat és a pepszinogént, ez utóbbi csak savas közegen aktiválódik pepszinné (a fehérjéket lebontó enzim).

Naponta kb. 1-1,5 liter gyomornedv termelődik, amely vizet, ásványi sókat, sósavat és enzimeket tartalmaz.

A nyálka a gyomor felületén levő sejteket borítja be, megvédve őket a sav és az enzimek által okozott károsodástól. A nyálkahártyaréteg (mucosa) Helicobacter pylori fertőzés vagy aszpirin (NSAID) okozta sérülése esetén gyomorfekély alakulhat ki.

A fehérjebontáshoz savas környezetre van szükség. A pepszin az egyetlen enzim, amely képes megemészteni a kollagént, egy fehérjét, a húsok fő alkotóelemét. A gyomorban levő sósav a fertőzések elleni védelemre is szolgál, elpusztítja a legtöbb baktériumot.

A savelválasztást (szekréció) idegimpulzusok, a gasztrin (a gyomor által kibocsátott hormon) és a hisztamin (a gyomor által kibocsátott anyag) serkentik.

A chymus részben emésztett, félig folyékony állagú táplálék összetételétől függően 1-4 órán keresztül tartózkodik a gyomorban. A gyomoremésztés befejezése után megnyílik a gyomor alsó gyűrűs záróizma (pylorus), és a chymus a vékonybél kezdeti szakaszába, a patkóbélbe jut.