Gyomortükrözés

Javasolt a gyomortükrözés az ún. alarm-tünetek – például étvágycsökkenés, indokolatlan fogyás, hányinger, hányás, ételundor, vérzés vagy gyomorürülési zavar – jelentkezésekor. Bizonyos betegségek – például a Crohn-betegség – esetén tünetek nélkül is szükséges lehet tükrözésre. Emellett sok egyéb más gyomorpanasz vagy emésztési probléma teheti szükségessé gyomortükrözés elvégzését. A gyomortükrözés megfelelő óvatosság mellett is kellemetlen vizsgálat. Ezt elkerülendő központjainkban a gyomortükrözés altatásban is elvégezhető – ilyenkor a beteg a vizsgálatból semmit sem érez, ugyanakkor az altatószer adagolásának abbahagyása után 1-2 perccel könnyen felébred.

A vizsgálat bemutatása

Ezt követően a beavatkozást végző orvosunk egy vékony, száloptikás eszköz segítségével vizsgálja meg a nyelőcsövet, a gyomrot és a patkóbelet. Ha szükséges, az eszköz segítségével szövetmintát vesz, valamint terápiás beavatkozásra is sor kerülhet, például apró polipok eltávolítására vagy vérzéscsillapításra.

Tudnivalók a vizsgálattal kapcsolatban

A gyomortükrözés után legalább fél óráig nem szabad sem enni, sem inni – az érzéstelenítő folyadék miatt ugyanis könnyen félrenyelhet a beteg. Amennyiben a vizsgálat során az indokolt, a vizsgálatot végző szakorvos szövettani mintát vehet, illetve a beteg állapotától függően polip vagy polipok eltávolítására is sor kerülhet. Ezen beavatkozások díját a vizsgálat ára nem tartalmazza.

Elszámolás egészségpénztári számlára is

A vizsgálat díja természetesen egészségpénztári számlára is elszámolható – a pontos részletekről kollégáink örömmel adnak felvilágosítást. Az Endomedixszel kapcsolatban álló egészségpénztárak listáját itt találja meg. A további részletekről érdeklődjön számunkon (+36 1 413 2500) vagy vegye fel velünk interneten a kapcsolatot.

Kapcsolódó vizsgálatok

Tisztázatlan gyomor- vagy hasi panaszok esetén keresse fel szakavatott gasztroenterológus orvosaink egyikét gasztroenterológiai konzultáció céljából. Az Endomedix az ország vezető gasztroenterológiai magánszolgáltatója, így központjaink az ország számos pontján megtalálhatók. A gyomortükrözés nem kellemes vizsgálat, ezért azoknál, akiknél nem ellenjavallt, érdemes lehet azt altatásban elvégezni. Az altatásos gyomortükrözés ugyan magasabb költséggel jár, de ilyenkor a vizsgálat kellemetlenségei teljesen kiküszöbölhetők, a vizsgálat utáni gyors ébredést követően pedig a beteg – amennyiben ennek ellenjavallata nincs – otthonába távozhat. Altatásos gyomor- és vastagbéltükrözés esetén e két kellemetlen beavatkozást rögtön, egymást követően elvégezzük, miközben a beteg végigalussza a vizsgálatot.

Gyomortükrözésaz alábbi központjainkban érhető el

Orvosaink, akik ezt a vizsgálatot végzik

Dr. Dávid Gyula

Orvosigazgató, Belgyógyász-gasztroenterológus, Endomedix Veszprém

52,000 Ft

Foglalás

Dr. Gurzó Zoltán

Orvosigazgató, belgyógyász-gasztroenterológus, Endomedix Gyula

55,000 Ft

Foglalás

Dr. Gyenes István

Belgyógyász-gasztroenterológus, Endomedix Debrecen

55,000 Ft

Foglalás

Dr. Hegedűs Melinda (Dombóvár)

Belgyógyász-gasztroenterológus, Endomedix Budapest/Dombóvár

47,000 Ft

Foglalás

Dr. Kersák János

Orvosigazgató, belgyógyász-gasztroenterológus, Endomedix Siófok

50,000 Ft

Foglalás

Dr. Kristóf Tünde

Orvosigazgató, belgyógyász-gasztroenterológus, Endomedix Miskolc

52,000 Ft

Foglalás

Dr. Németh Barna

Belgyógyász-gasztroenterológus, Endomedix Szolnok

53,000 Ft

Foglalás

Dr. Novák János Ph.D.

Orvosigazgató, belgyógyász-gasztroenterológus, Endomedix Gyula

55,000 Ft

Foglalás

Dr. Pécsi Gyula

Orvosigazgató, belgyógyász-gasztroenterológus, Endomedix Győr

58,000 Ft

Foglalás

Dr. Takáts Alajos Ph.D.

Orvosigazgató, belgyógyász-gasztroenterológus, Endomedix Budapest

59,000 Ft

Foglalás

Dr. Grenda Andor

Belgyógyász-gasztroenterológus, Endomedix Miskolc

52,000 Ft

Foglalás

Dr. Banai Zoltán

Sebész-gasztroenterológus, Endomedix Szolnok

53,000 Ft

Foglalás

Dr. Bordás Levente

Gasztroenterológus szakorvos, Endomedix Gyula

55,000 Ft

Foglalás

Dr. Csongrádi Csaba

Belgyógyász-gasztroenterológus, Endomedix Miskolc

52,000 Ft

Foglalás

Dr. Hegedűs Melinda (Budapest)

Belgyógyász-gasztroenterológus, Endomedix Budapest/Dombóvár

59,000 Ft

Foglalás

Dr. Földi Ildikó

Belgyógyász-gasztroenterológus, Endomedix Debrecen

55,000 Ft

Foglalás

Dr. Gábor Zoltán

Belgyógyász-gasztroenterológus, Endomedix Miskolc

52,000 Ft

Foglalás

Dr. Harkai Zsigmond

Sebész-gasztroenterológus főorvos, Endomedix Szolnok

53,000 Ft

Foglalás

Dr. Ilyés Sándor

Belgyógyász-gasztroenterológus, Endomedix Gyula

55,000 Ft

Foglalás

Dr. Kárász Tibor

Belgyógyász-gasztroenterológus, Endomedix Győr

58,000 Ft

Foglalás

Dr. Kovács János

Belgyógyász-gasztroenterológus, Endomedix Debrecen

55,000 Ft

Foglalás

Prof. Dr. Kupcsulik Péter Ph.D FACS

Sebész, gasztroenterológus, Endomedix Budapest

59,000 Ft

Foglalás

Dr. Kuthy Gábor

Belgyógyász-gasztroenterológus, Endomedix Szolnok

53,000 Ft

Foglalás

Dr. Lakatos László PhD

Belgyógyász-gasztroenterológus, Endomedix Veszprém

52,000 Ft

Foglalás

Dr. Mester Gábor

Belgyógyász-gasztroenterológus, Endomedix Veszprém

52,000 Ft

Foglalás

Dr. Onodi Levente

Belgyógyász-gasztroenterológus, Endomedix Budapest

59,000 Ft

Foglalás

Dr. Pécsi Dávid

Gasztroenterológus, Endomedix Győr

58,000 Ft

Foglalás

Dr. Plósz János

Belgyógyász-gasztroenterológus, Endomedix Debrecen

55,000 Ft

Foglalás

Dr. Schmidt Erika Magdolna

Belgyógyász-gasztroenterológus, Endomedix Dombóvár

47,000 Ft

Foglalás

Dr. Sebesi Judit

Belgyógyász-gasztroenterológus, Endomedix Budapest

59,000 Ft

Foglalás

Dr. Seress Zoltán

Belgyógyász-gasztroenterológus, Endomedix Szolnok

53,000 Ft

Foglalás

Dr. Sipos Valéria

Bélbetegségek, gasztroenterológia, üzemorvostan szakorvos – Endomedix Budapest

59,000 Ft

Foglalás

Dr. Suga Boglárka

Gasztroenterológus szakorvos, Endomedix Budapest

59,000 Ft

Foglalás

Dr. Szabó Andrea

Belgyógyász-gasztroenterológus, Endomedix Győr

58,000 Ft

Foglalás

Dr. Szabó Krisztina

Belgyógyász-gasztroenterológus, Endomedix Debrecen

55,000 Ft

Foglalás

Dr. Szalai László

Belgyógyász-gasztroenterológus, Endomedix Gyula

55,000 Ft

Foglalás

Dr. Tollas Árpád

Belgyógyász-gasztroenterológus, Endomedix Budapest

59,000 Ft

Foglalás

Dr. Tóth Lajos

Belgyógyász-gasztroenterológus, Endomedix Győr

58,000 Ft

Foglalás

Dr. Vadnai Mariann PhD

Belgyógyász-gasztroenterológus, Endomedix Budapest

59,000 Ft

Foglalás

Dr. Varga Lóránd

Belgyógyász-gasztroenterológus, Endomedix Miskolc

52,000 Ft

Foglalás

Dr. Wacha Judit

Belgyógyász-gasztroenterológus, Endomedix Budapest

59,000 Ft

Foglalás

Foglaljon időpontot hozzánk!

Budapesti, debreceni, dombóvári, miskolci, szolnoki és veszprémi központunkba bejelentkezhet munkanapokon, hétfőtől péntekig 09:00-17:00 között az (1) 413-2500 telefonszámon, vagy az interneten – egyes vizsgálatokra időpontfoglalással is! Győri, gyulai, siófoki és mohácsi központunkba a helyi kollégáknál jelentkezhet be telefonon. Túl bonyolult? Lásd telefonkönyv vagy kérjen visszahívást!

Elszámolás egészségpénztári számlára is

A vizsgálat díja természetesen egészségpénztári számlára is elszámolható – a pontos részletekről kollégáink örömmel adnak felvilágosítást. Az Endomedixszel kapcsolatban álló egészségpénztárak listáját itt találja meg.

A további részletekről érdeklődjön számunkon (+36 1 413 2500) vagy vegye fel velünk interneten a kapcsolatot.